Egy igazi sikertörténet


Többé-kevésbé mai formájában az első alkalommal 1998. március 15-én Révkomáromban nyílt meg az az aránylag szerény kiállítás, amely a szlovákiai magyar tájegységek népviseletéből adott ízelítőt öltöztetett babák segítségével. Innen aztán a tárlat egyre gyarapodva, gazdagodva vándorlásba kezdett, bejárta Szlovákia magyarlakta vidékeit, megfordult Magyarországon több helyen is, eljutott a morvaországi Brünnbe, valamint 2000-ben a hannoveri világkiállításra, az EXPO 2000-re is. Lássuk, honnan is indult valójában, milyen utat járt be ez a hiánypótló kiállítás az ötlettől a megvalósulásig! Az előzmények több mint húsz évre nyúlnak vissza. Az azóta már megszűnt Nő című szlovákiai magyar hetilap felhívására indult el az a kezdeményezés, hogy népviseletbe öltöztetett babák segítségével mutassák be a szlovákiai magyar néprajzi tájegységek viseleteit. Néhány baba el is készült, de rövidesen alábbhagyott a lelkesedés, majd hosszú csend következett. Ezt a csendet törte meg a búcsi Szobiné Kerekes Eszter vezetésével egy kis pedagóguscsoport, amely elhatározta: ők is létrehoznak egy, a szlovákiai magyar tájak népviseletébe öltöztetett babákból álló gyűjteményt. A konkrét ösztönzést számukra az 1996-ban Székesfehérvárott rendezett nemzetközi óvodapedagógiai konferencián látott kiállítás adta: az erdélyi Kézdivásárhely múzeuma népviseletbe öltöztetett babáinak a bemutatója. Hazatérve Szobi Eszterék is elkezdték szorgalmazni a szlovákiai magyar pedagógusok körében a népviseleti babák készítését. Legelső lépésként a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének egyik továbbképző tanfolyamán ismeretterjesztő előadást szerveztek a néprajzi tájegységek viseleteiről. Az egyik előadó Méry Margit néprajzkutató volt, aki a Szlovák Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetének egyetlen főállású magyar nemzetiségű kutatójaként évekig a magyar tájegységek viseleteinek kutatásával és annak publikálásával foglalkozott. A másik pedig Jókai Mária néprajzgyűjtő, aki ezt a témát a Zoborvidék vonatkozásában gyűjtötte és publikálta. A szervezők szerették volna elérni, hogy lehetőleg minél több pedagógus bekapcsolódjon a munkába, s hogy a babák ruháit az adott tájegység viseletét jól ismerő helyi asszonyok varrják meg. Az első kiállításon – a Magyar Köztársaság pozsonyi Kulturális Intézetének köszönhetően – a budapesti Folkart Hungary Népművészeti és Háziipari Szövetkezet által készített babákon már több viseletcsoport kicsinyített másait sikerült felvonultatni. A kiállítás anyagát képezte az a néhány viseletbe öltöztetett baba is, amelyeket a Nő c. hetilap felhívásának eredményeként készültek. Az első bemutatkozást követően a kiállítás vándorútra indult, s nem várt sikert ért el a látogatók körében. Az újabb bemutatók inspiráló hatására fokozatosan újabb és újabb babákkal, viseletcsoportokkal bővült az anyag. Ma már 11 néprajzi tájegység 29 viseleti csoportját vehetik szemügyre az érdeklődők a 41 község viseletét bemutató babákon. A kiállítás külön érdeme az ötletes megoldás, hogy a babákból imitált kis családok segítségével nem csupán a felnőtt női és férfiviseletet prezentálják, hanem a gyermekruházkodást is. Több tájegységnél azt is szemléltetik, milyen módon kötötték magukhoz az asszonyok egykor a csecsemőket, s mibe öltöztették őket. A kiállítás elsősorban Búcshoz kötődik, hiszen a kezdetektől Szobi Eszter volt a lelke ennek a kezdeményezésnek. Itt hozták létre a Kultúráért és Turizmusért Társulást, s ennek égisze alatt rendezik meg évente a kiállításhoz kötődő konferenciát: az Emese Udvarházi Napokat. Ez a rendezvény a rendszeres kapcsolattartást, találkozást is biztosítja azok között a Dél-Szlovákia különböző pontjain élő pedagógusok, a viseletet varró asszonyok, adatközlők és mindazon személyek között, akik valamilyen formában hozzájárultak a kiállítás létrejöttéhez és gyarapodásához. Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy kiállítás rekordszámot érjen el a tárlatok számának tekintetében. Szinte hihetetlen, de a mai napig 150 alkalommal tekinthették meg az érdeklődők e kollekciót! Így a kiállítás története valóban igazi sikertörténetnek nevezethető. Reméljük, sikerül majd elérni a legújabb célt is: egy állandó kiállítóhelyet találni az anyagnak. Szobi Eszter eltökéltségét ismerve biztosak lehetünk benne, hogy rövid időn belül ez a terv is valóra válik.