Az ötlettől a százötvenedik kiállításig

„Megfogni egymás kezét,
összebújni, egymást megölelni
És utolsó szikrájából
annak, ami bennünk emberi
Új tüzet rakni a jövőhöz
És a friss kenyérsütéshez”

A babacsaládok felvidéki népviseletbe öltöztetését és ezzel egy időben a kiállítások szervezését generációkat átívelő összefogással valósítottuk meg. 1996 őszén jelentős létszámcsökkenés mutatkozott óvodáinkban és iskoláinkban. Ezért új utakat kerestünk anyanyelvi iskoláink népszerűsítésére. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségében Beíratási Művelődési Programot indítottunk.
Átérezve gyökereink megismertetésének és nemzeti értékeink átörökítésének fontosságát, a tervezet részeként javasoltam a népviseletekbe öltöztetett babák gyűjtését és közkinccsé tételét. Sokan az első szóra értették szándékunkat, és támogatták a gyűjtőmunkát. Az elinduláskor készségesen segítettek néprajzkutatóink, Méry Margit és Jókai Mária. Ők az összehasonlító elemzés során 11 nagy tájegységet és azon belül 29 népviseleti csoportot határoztak meg. Az ügyet pártolókkal közösen kerestük és a legtöbb helyen megtaláltuk az első támogatókat, adatközlőket. Felkutattuk a varróasszonyokat, akik még hordták vagy jobbik esetben ünnepi alkalmakkor még most is felveszik, büszkén viselik községük hagyományos ruházatát a Zoborvidéken, a Zsitva és a Garam mentén valamint az Ipoly völgyében.
Rongyszabászatban jártas népművészek megrendelésünkre elkészítették az első héttagú babacsaládokat. Ezeket a babákat elvittük a kiválasztott községekbe, ott a viseleteket még hitelesen megvarrni tudó asszonyok elkészítették nemcsak a felnőtt női és férfi, hanem a gyermekek egykori viseletét is. Az eredeti viselet kicsinyített másaiba öltöztették a család tagjait, a nagypapát, a nagymamát, a fiatalembert, a fiatalasszonyt, a kisbabát, a lánykát és a fiúcskát.
A nagyszülők szívesen emlékeztek gyermekkoruk öltözködésére, az eredeti szóhasználatra, anyanyelvünk feledésbe menő szavaira, amelyekkel a ruhadarabokat jelölték. Az első kiállítás alig tíz viseleti csoportból állt, de a hagyomány, az anyanyelv és az iskolaféltés üzenetét közvetítette a családnak – legkisebbektől kezdve a nagyszülőkig. A vándorkiállítás jelentős állomása volt Budapest. 1999. január 14-én Felvidéki népviseleti babák címmel a Magyarok Házában nyílt meg a tárlat. Huszonnégy település ünnepi öltözetének méretarányos, kicsinyített mását mutattuk be. Ezt követően a gyűjtemény tovább bővült. A búcsi székhelyű Kultúráért és Turizmusért Társulás felvállalta a szervező munkát. Kapcsolatban maradtunk az adatközlőkkel és az alkotókkal. A társulás pártoló tagjai lettek a népviseleteket megvarró asszonyok és a szervezők. Őket rendszeresen meghívtuk a néprajzzal foglalkozó konferenciáinkra, rendezvényeinkre és a lakóhelyük közelében szervezett kiállításokra. Sikeresen bemutatkoztunk Szlovákia több településén, a Millenniumi Sokadalmakon Magyarországon, Csehországban, valamint a Hannover EXPO 2000 világkiállításon.
A segítő összefogás eredményeként a felvidéki 11 nagy néprajzi tájegységből napjainkban már 41 község babacsaládja „vándorol” tájainkon. A jubileumi 150. kiállítást 2005. szeptember 25-én Búcson tartottuk az erdélyi árvízkárosultak javára szervezett jótékonysági rock-koncert kísérő rendezvényeként. A gyűjtés közel tíz éve alatt sajnos idősebb adatközlőink közül többen távoztak az élők sorából, ám ránk hagyták örökül népi öltözködési kultúránk pici szeletét.
Rajtunk, mindnyájunkon múlik, hogy megőrizzük és továbbadjuk.